Akciósgumi tavasz 790x120
2013.05.16. Kategória: Mondás, idézet
Szoftver reklamáció

Tisztelt Technikai Segítség! Tavaly a Barátnő 1.0-mat Feleség 1.0-ra fejlesztettem, és az új program váratlanul elindította a „gyerek” processzt, amelynek rendkívül nagy a tár- és erőforrásigénye. A termékismertetőben nem esik szó erről a jelenségről. Ráadásul a Feleség 1.0 minden más programba beinstallálja magát, és már a rendszerindításkor betöltődik. A különböző programok, úgy mint az Éjszakai póker 10.3 és a Sörivászat 2.5 azóta nem futnak, indulásukkor a rendszer összeomlik. Úgy tűnik, nem is tudom kiirtani a rendszerből a Feleség 1.0-t. Gondolkoztam a Barátnő 1.0-ra való visszatérésen, de az Uninstall nem működik. Tudnak segíteni? Kedves felhasználó! Ez egy általános probléma. Sokan fejlesztik Barátnő 1.0-jukat Feleség 1.0-ra gondolván, hogy ez pusztán szórakoztató segédprogram. Ellenben a Feleség 1.0 operációs rendszert arra tervezték, hogy mindent Ö futtasson. Ne is próbálkozzon az installálásával! A Feleség 1.0 későbbi eltávolítása a rendelkezésre álló erőforrások sérülésével járhat! Néhányan megpróbálták installálni Barátnő 2.0-t, illetve a Feleség 2.0-t, de több problémával találkoztak, mint az eredeti rendszerben. Mások megpróbálták a Barátnő 2.0-t futtatni a háttérben, a Feleség 1.0 működésével egy időben. Feleség 1.0 érzékeli a Barátnő 2.0-t, és ez összeütközést okoz, amely a rendszer összeomlásához vezethet. A legegyszerűbb módja a problémák elkerülésének, ha egyik verzióját sem installálja a Feleség szoftvernek, csak a Barátnőt használja. A Barátnő 1.0, 2.0, 3.0 stb. tökéletesen kompatibilisek, és együtt is futtathatók! És akinek ez még nem elég, az jobb ha vigyáz, mert a Feleség 1.0 gyakran fertőzött az Anyós 1.0 nevű rendkívül veszélyes vírussal, ami a Feleség 1.0 meglévő és használható részeit tönkreteheti. Nem lehet mást tenni, csak irtani, irtani, mert ez a vírus olyan káros, hogy bizonyos idő múlva a Feleség 1.0 teljesen átalakul Anyós 2.0-vá, azaz a vírus saját magát fejleszti tovább. Üdv, Technikai segítség

2013.05.15. Kategória: Videók
Kúl a verda - Oroszország...

2013.05.15. Kategória: Viccek
Lemaradt róla

Pistike sír a lépcsőnél, odamegy egy tanár és megkérdezi tőle. - Miért sírsz, Pistike? - Mert a matek tanárunk leesett a lépcsőn. - És ez téged ennyire meghatott? - teszi fel az újabb kérdést a tanár. - Nem. Azért sírok, mert mindenki látta, amikor leesett, csak én nem.

2013.05.14. Kategória: Mondás, idézet
Miért jó tengerparton lakni?

- Mert, akkor csak 3 oldalról van hülyékkel körülvéve az ember.

Miért jó tengerparton lakni?
2013.05.14. Kategória: Viccek
Üssed, vágjad Budapest

Képek a piros linken :

www.topviccek.huviccUssed-vagjad-Budapest

2013.05.11. Kategória: Viccek
Meleg megoldás - A verseny

- Na gyerekek ki tudja elvinni a legtöbb dinnyét egyszerre? - Gáborka, neked mennyi megy? - Négy, egyet a jobb, egyet a bal tenyerebe, egyet a jobb egyet a bal hónam alá. - Remek, Pistike? - Ötöt! - Ötöt? Azt hogyan? - Hát egyet a jobb, egyet a bal tenyerebe, egyet a jobb egyet a bal hónam alá, az ötödiket pedig felhúzom a farkamra! - Hát és Te, Móricka? - Kilencet! - Kilencet? Na és hogyan? - Hát, egyet a jobb, egyet a bal tenyerebe, egyet a jobb egyet a bal hónam alá, és a Pistit meg felhúzom a farkamra!

2013.05.08. Kategória: Egyéb
Gazdagéknál így megy . . .

Gazdagéknál így megy . . .
2013.05.07. Kategória: Baleset
Egy Ferrari 430 Scuderia . . . volt a csatt előtt

A 41 éves tulajnak a német autópályán sikerült keményen lezúzni a vasat. A tempó állítólag 300km/h körül volt. Csodával határos módon a sofőr és felesége megúszta a balesetet.

Egy Ferrari 430 Scuderia . . . volt a csatt előtt
2013.05.04. Kategória: Mondás, idézet
Ezzel tisztában vagy?

Sose mondd el a problémádat másoknak! Az emberek 20%-át nem érdekli, a maradék 80% pedig örül neki.

2013.05.04. Kategória: Mondás, idézet
A nap idézete - hölgyeknek

Ha le akarsz mondani több ezer férfi csodálatáról egyetlen férfi kritikájáért, akkor menj férjhez! :P

2013.05.03. Kategória: Egyéb
Eközben a sitten . . .

Aztán csak semmi huncutkodást! Hiába van péntek.

Eközben a sitten . . .
2013.05.01. Kategória: Mondás, idézet
Férfiak, akik még nem okoztak csalódást !

Férfiak, akik még nem okoztak csalódást !